A világegyetem
A világegyetem
A Tejútrendszer
Kopernikusz napközéppontú világképét a távcsöves megfigyelések megerősítették, ugyanakkor pontosították is.
William Herschel volt az első, aki a csillagok pontos megfigyeléseiből, matematikai számítások útján megállapította a legfényesebb csillagok távolságát a Naptól.
A csillagtávolságok megadásához a CsE túl kicsi egység, így a csillagászok e helyett fényévben adják meg az adatokat.
1 fényév az a távolság, amelyet a fény vákuumban 1 év alatt megtesz. 1 fényév körülbelül 63 000 CsE.
A Tejútrendszer egy spirálgalaxis. Lapos korong alakú, átmérője 100 000 fényév. Spirál alakja is sugallja, hogy központi magja körül forog, így a Naprendszer is kering a középpont körül.
Galaxisok
A Tejútrendszeren túli csillaghalmazokat Galaxisoknak nevezzük.
Egy amerikai csillagász, Edwin Hubble (ejtsd: habl, 1889–1953) megalkotta a táguló világegyetem elméletét.
Az ősrobbanás, más néven „Nagy Bumm”-elmélet szerint mintegy 13,7 milliárd évvel ezelőtt a világegyetem egy nagyon sűrű, nagyon forró, és nagyon kis méretű állapotból fejlődött ki. Tágulása során mérete rohamosan nőtt, miközben hőmérséklete és sűrűsége fokozatosan csökkent. Ebben a folyamatban alakultak ki a csillagok, galaxisok és a világegyetem valamennyi objektuma.
Bolygókutatás
A kutatók ma már űrszondákat használnak a bolygókutatáshoz.
A legközelebbi égitest, a Hold megfigyelésére a Luna űrszondákat küldték.
A Hold elérése után szondákat küldtek a Mars és a Vénusz felszínére. Ezután a Voyager űrszondákat az óriásbolygók kutatására indították el.
A világegyetemet ma már a földi óriásteleszkópok mellett az űrbe telepített távcsövek is vizsgálják. Az űrtávcsövek sokkal jobb minőségű, részletesebb képet tudnak alkotni az égi objektumokról, hiszen képalkotásukat nem zavarja a Föld légköre.
A Naprendszer bolygóinak felszíne változatos formákat mutat, a legtöbb légkörrel is rendelkezik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése